A Kínában honos óriáspandáról kapta a nevét 2000-ben a Panda Nemzetközi Gyermek Alapítvány. Eleinte a gyermekcseréket 1990-ben megindító Soong Ching Ling Magyar Gyermekbarátság Alapítvánnyal karöltve, majd önállóan szervezett nemzetközi csereprogramjaival nemcsak magyarországi, de kínai elismerésre is szert tett. Fő kínai együttműködő partnerünk a Kínai Soong Ching Ling Alapítvány.
2008 júliusában zenész, táncos és tornász gyerekekből,pedagógusokból és lelkes alapítványi kísérőkből álló csapat látogatott Sanghajba és környékére
Módos Lászlóné, Tünde felvétele
Alapítványunkévente kb. 50 gyermeket utaztat Kínába, hogy ott különböző színpadokon lépjenek föl táncaikkal, hangszerjátékukkal, előadásaikkal. A legtehetségesebbeket pályázat útján válogatjuk, és a kijutóknak felejthetetlen élményben van részük. Szinte minden csoportunk ellátogat Pekingbe, ahol megnézik a Tiltott Várost, a Nyári Palotát, az Ég Templomát és egyéb nevezetességeket. Ellátogatnak a Nagy Falra is. A 2008-as két csoport Pekingbe és Jinanba, valamint Sanghajba és környékére utazott.
A Tápiómente Néptáncegyüttes Utánpótlás Csoportjának nagy sikere volt Jinanban
Ifj. Marton Gábor felvétele
Mindenhol nagy szeretettel fogadják a magyar gyerekeket, és módjuk van megnézni kínai gyermek szakköröket, iskolákat is. Az általunk vendégül látott kínai kulturális gyermekdelegációk Budapest, a Balaton és általában még egy vidéki helyszín nevezetességeivel és gyermekeivel ismerkednek, miközben műsort is adnak.
A gyerekekkel hivatásosan foglalkozó felnőtteket szintén utaztatunk Kínába; tanárokat, óvónőket, orvosokat. Szülészek, nőgyógyógyászok a sanghaji székhelyű China Welfare Institute klinikáján részt vehettek szülésen és műtéten is. Módjuk nyílt a tapasztalatokat kínai kollégáikkal megbeszélni Magyarországon is, hiszen a tanulmányút kölcsönös volt. A pedagógusok ismerkednek a kínai óvodákkal, iskolákkal, gyermek művelődési házakkal, ahol nemcsak a foglalkozások menetébe, hanem az oktatási programokba is betekinthetnek. Az óvónőknek van módjuk sanghaji óvódában bemutató foglalkozást tartani.
A 2004. év legnagyobb szervezése a Gyermek, Ifjúsági, Kulturális és Művészeti Világfesztivál volt, amit hazánkban rendeztünk meg. Több mint ezer gyerek vett részt a világ minden részéről az óriási kulturális seregszemlén. Együtt táncoltak, énekeltek, zenéltek a világ fiataljai Budapesten, Pécsett és környékén. A külföldi fiatalok fellépéseiken kívül számos kiállításon, találkozón és városnézésen vettek részt.
Nagyon népszerű a Panda Klubunk, melynek programjaiban főleg kínai kisfilmeket vetítünk, előadásokat tartunk. Minden foglalkozásunk ingyenes, és akit érdekel bejöhet az Újpalotai Közösségi Házba, ami a törzshelyünk. Az elmúlt évben többek között filmet vetítettünk a Tiltott Városról, a kínai nemzetiségekről, a Pekingi Operáról, Hangzhouról a „földi paradicsomról”, a pekingi olimpiai létesítményekről, Shenzhenről és nem utolsó sorban az általunk kiutaztatott kulturális gyermekcsoportok programjairól.
Az országban több helyen tartottunk kína napokat, melyeket kiállításokkal, előadásokkal, kínai tárgyak készítésével kötöttünk össze.
2005-ben rajz- és kézimunka pályázatot hirdettünk a magyar és a hazánkban élő kínai általános iskolás gyerekeknek. A kiállítás a Budapest China Mart-ban, majd a pekingi Fengtai Gyermekpalotában egyaránt tetszést aratott a gyermekközönség és a pedagógusok körében.
A pályázatunkra érkezett rajzokból készült vándorkiállításról a Xindao Bao c. lap is beszámolt
2006 őszén néhány magyar újságíró a segítségünkkel jutott el Tibetbe. A fotóikból készült vándorkiállítás 2007-ben Budapesten két helyszínen, majd több magyar városban is látható volt.
Büszkék vagyunk arra, hogy már vannak olyan fiatalok, akik gyermekként velünk csodálkoztak rá először a kínai kultúrára, és ma kínai szakon tanulnak, illetve felnőttként ők segítik a mostani gyerekeket azokhoz az élményekhez, amelyekben egykor nekik is részük volt valamely csoportunk tagjaként.
Martfűi gyerekek, rajzpályázatunk nyertesei a díjátadáson
Az alapítvány adószáma:18240847-1-43
Bankszámlaszám: 11600006-00000000-01931688 (Erste Bank Hungary)
Támogatónk:
www.panda-alapitvany.sokoldal.hu
Tetszett ez az oldal? Mutasd meg az ismerőseidnek is!